Get Adobe Flash player

Blog

Új jövevények

Tegnap, vagyis szombaton megérkezett hozzánk Cobre Verde Klio és Cobre Verde Lorry.

Lorry tenyészetünk új hímje, aki szatén krém angol rövidszőrű, Klio pedig egy szatén sárga angol rövidszőrű nőstény.

Mindkét tengerimalacka gyönyörű. Ezuton is köszönjük Juhász Áginak!

 

Baba

A legszomorúbb nap következett be tenyészetünk életébe. A számomra legkedvesebb és legjobban szeretett malac hagyta el földi létét, és távozott az örök malacmezőkre. El kellett telnie jó pár napnak, hogy összeszedjem magam és írjak pár sort. Úgy gondolom, hogy ezzel tartozok Babának.

Baba nem volt beteg, hanem szépen elaludt.

Egy kicsit mesélnék róla. Több, mint három éve került hozzánk. Akkor már felnőtt malac volt. Zerényi Lacihoz mentünk malacért aznap. Telefonon jeleztem neki, hogy egy világos (krém vagy sárga) angol rövidszőrűt szeretnék venni tőle. Azt mondta, hogy sajnos nincs nála ilyen malac. Persze, majd keresek magamnak - gondoltam. Mikor odaértünk, akkor már volt két pár malacért és tápért Lacinál. Mondtuk, hogy mi addig körülnézünk a malacoknál. Fél óránk volt nézelődni. Minden helyet megnéztem, kutatva A malac után. Nála van/volt egy olyan hely, ahol a pihenő, illetve kisebb lányzók egyben vannak. Jött ez a rész az átnézésben. Mindegyik malac szétrebbent, kivéve egyet, aki középen megállt és esdeklően nézett ránk. Nem volt kétség, hogy megvan amiért jöttünk. Ezek után a kérdés már csak az volt, hogy hogyan adjuk elő Lacinak, hogy mi azt a malacot szeretnénk. Kicsit ment nehezen, de végül hazatértünk vele. Annyira örültünk, hogy a miénk, hogy még a nevét is elfelejtettük megkérdezni. A korát is nagyjából tudtuk, mégpedig, hogy kétéves.

Rengeteg örömteli pillanatot okozott nekünk. Az a malac volt, akivel tévéztem, délután aludtam, és legjobban kényeztettem.

Amikor beteg voltam, akkor ő is beteget játszott (nem vicc). Legelőször nagyon megijesztett minket. Azonnal vittük őt is orvoshoz, aki persze jelezte, hogy semmi baja. Persze, amint meggyógyultam, akkor ő is. Másodszori alkalommal már nem ijesztett meg minket ennyire.

Sok történetet lehetne róla írni, de most ennyit tudok írni. Egy biztos, hogy bennem hatalmas űrt hagyott, és nagyon hiányzik.

 

Abesszin malacok

Igen, tudom, hogy az előbbi részben azt írtam, hogy mára elég, de közben jutott eszembe egy dolog, amin rengeteg ideig gondolkodtunk, de nem tartozik az előző részhez.

Az abesszin malacokról van szó. Tenyészetünk a kezdetek kezdetén abesszin és angol rövidszőrű tengerimalacokkal kezdett. Sikerült is Szalai Bálint és Mórin Andi segítéségével néhány nagyon szép abesszin malackára szert tenni. A legelejétől a világosabb színű abesszinek tetszettek. A vágyunk is az volt, hogy ezt tenyésszük. Viszont ez egy nagyon nehéz vágy, és jelenleg a stenderdnek megfelelő világos (fehér, krém, sárga) abesszinek még váratnak magukra. Nagyon sokáig volt egy USA-ban lévő tenyészet, akinél találtunk gyönyörű állatokat. Persze elkezdtünk utánaérdeklődni, hogy hogyan és milyen áron tudnánk behozatni ezeket Magyarországra. A malacoknak nem lenne egy kéjutazás, és ráadásul rengeteg pénzbe kerülne. Ennek ellenére nem vetettük el az ötletet. Eközben nézelődtünk Európában is. Találtunk egy-két tenyészetet, ahol már elég ígéretes tengerimalacokat találtunk, de a sztenderdnek megfelelőet nem igazán. Mindegyik tenyészet még próbálkozik.

Decemberben ismét eltévedtem a USA-beli tenyészet honlapjára, csak azért hogy fájdítsam szívemet. Ekkor ért a villámcsapás, mégpedig, hogy a világos malacaik nagy részét eladták. Azt hiszem, hogy ez volt az a pont, amikor már döntenünk kellett. Nagyon sokszor eszünkbe jut, hogy mi lenne akkor, ha Jar-Jar társa Sissy még mindig élhetne. De a sorson változtatni nem tudunk. Jelenleg egy nőstény, és két hím abesszin malacka lakik a tenyészetben. Írhatom, hogy a két hím a legritkább színű abesszin közé tartozik, bár Minnie, a lányzó se marad le mögöttük, hiszen itthon egy tenyészet van, akik abesszin tenyésztéssel foglalkoznak. Minnie egy imádnivaló nőstény tengerimalac. Az utolsó (decemberi) vemhessége viszont nagyon megviselte. Korából adódóan is úgy döntöttünk, hogy neki ez volt az utolsó alma. A leendő gazdiját is megtaláltuk Bauer Gabi személyében, aminek nagyon örülünk, hiszen jobb gazdát keresve sem találhatunk volna. Ő nemsokára, így új otthonába költözhet, igaz több tenyészetbeli malacunk mellé.

Jar-Jar és Ixion gazdáit még keressük.

Nagyon nehéz leírni, de tenyészetünk határoztlan időre megszűntette az abesszin malacok tenyésztését.

 

Az újabb várható almok

Ismét elérkezett a pillanat, amikor friss hírekkel szolgálok.

A legnagyobb hír sokak számára szerintem, hogy összekerültek a tavaszi almok. Jelenleg 11 várható alom van nálunk. A csoportosítások nem kis fejtörést okoztak, de végül remélem sikerült úgy alakítani, hogy gyönyörű tengerimalackák fognak születni. Több olyan alom van, amire nagyon várunk, illetve nagy reménységünk van benne (bár mindegyiknél várunk valamit).
Oscarral újra probálkozunk. Eddig még a csajszik sem érdekelték (csak a fiúk, és ez nem vicc), most úgy nézz ki, hogy megtört a jég. Wendynek udvarol!! Aki ismeri Oscart, az tudja, hogy (mostmár írhatom) évek óta arra várunk, hogy Oscarnak picijei legyenek. Ő az a malackánk, aki gyönyörű, hihetetlen természete van, és mindenkit elvarázsol.
A másik fele, akire nagyon kiváncsiak vagyunk, az pedig Vulkán almai. Napról napra jobban szeretem, és tetszik ez a malac. Minden nap meglepődök azon, hogy milyen intenzív vörös színe van. Hiába a vörösök és az aranyok a gyengéim. :)

Na és akkor még nem írtam róla, hogy ott vannak a teddyk. Bennük is nagy bizodalmam van.

Még van olyan párosítás, na jó mindegyiknél, de most büszkeséggel fog eltelni a szívünk, ha sikerülnek a párosítások. Coccolino ugyanis három lányzót kapott. Hiába, saját tenyésztésű malac, és egyre szebb lesz, ahogy nő. Pont emiatt, vagyis hogy a C alom nagyon szép malacokból áll, még egyszer összeraktuk O'neilt és Orchestrát.
Hát igen, azt írtam, hogy a vörös és arany malacok a gyengéim, de sorolhatnám tovább, ugyanis a fehérek is. A H alomból Hópihe marad is a tenyészetben.

Úgy gondolom eleget írtam már, inkább nekilátok a honlap szerkesztésének.

 

2010-es frissítés

Mindenkinek BUÉK!

Az elmúlt hónapban nem történt a honlapon frissítés, ami az év végi hajrának volt köszönhető. Most viszont egy kis pihenés közben megtörtént az ami eddig elmaradt.

December havában három alom született. Legelőször Minnie malackánk örvendeztetett meg két bridle abesszin malackával, nemsokkal utána Ingrid követte egy hófehér angol rövidszőrű és egy krém angol bóbitás nőstény malakákkal. Majd karácsony másnapján Amidala által megszületett Ivonne, akik egy nagyon szép US-Teddy. A képek és információk felkerültek a honlap megfelelő menüpontjába.

Decemberben részt vettünk a legújabb tengerimalacos kiállításon. Új malackánk, ja akit még nem is említettem Vulkán valamint kis reménységünk Coccolino vett részt a kiállításon. Büszkék lehetünk rájuk.
Készültünk is egy kis "meglepivel" a kiállításra, hiszen az év vége és az ünnep közeledte miatt próbáltuk egy kissé hangulatoságra törekedni. Készítettünk egy nagy adag rakott krumplit és süteményt. Remélem, hogy aki kóstolta ízlett neki.

Akkor ha már említettem esen néhány szó Vulkán malackánkról. A nemzetközi kiállításon november elején derült ki, hogy Szlovákiában november végén egy elég nagyszabású Európa kiállítás lesz. Ismerősünknek hála (akinek a nyulai mellesleg a honlapunkon megtalálható) sikerült eljutnunk ide. Határozott céllal érkeztünk a kiállítás helyszínére. Mégpedig egy teddy hímet és egy amerikai bóbitás hímet szerettünk volna vásárolni. Szombati napon érkeztünk, és tudtuk, hogy egy napja már kinnt voltak az eladó állatok a publikum előtt. Reggel nyolckor már megérkeztünk. Próbáltunk a katalóguson kiigazodni, de elsőre elég nehézkes volt. Szerepeltek ráadásul a katalógusban 60-80-110 eurós malacok. Elsőre azt mondtuk, hogy na azt már nem. Elkezdtük nézni az eladó tengerimalacokat. Petr Tejml segítségét kértük, mivel az eladó pultnál lévő hölgyek nem voltak segítőkészek. Több amerikai bóbitás malac volt. Petr mindegyiknél mondott véleményt, amit köszönünk, mert segített választani. Nagy örömünkre megtaláltuk Vulkánt. A tenyésztője aznap nem volt, így végszükségletből kapta a Vulkán nevet. Több információt egyenlőre még nem tudunk. Aztán nekiláttunk a többi rövidszőrű eladók átnézésének. Hááát, hadd ne kelljen semmit sem mondani, a végén Vulkánnal jöttünk csak haza.

Egy szomorú dolog is történt decemberben. Firestone malacunk átkelt a szivárvány-hídon. Aki volt nálunk az tanúsíthatja, hogy nagyon kedves, szeretettreméltó malacka volt. Nyugodjon békében, hisz elég hosszú úttal került hozzánk.

 

 
További cikkeink...